Historic

Wirtmann idei első győzelme

Rajt-cél győzelmet aratott Wirtmann Ferenc és Kerekes József az Eger Rally historic értékelésében. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott páros mind a tíz gyorsasági szakaszt megnyerte a Ford Escort Mk II-essel, és a D csoportban valamint abszolút értékelésben is győzött.

„Szombaton az első gyorsaságit egy kicsit jobban meg akartuk nyomni, de lengéscsillapító problémánk volt, mind a két hátsót ki is kellett cserélni, ennek ellenére vezettünk – mondta Wirtmann.

– Vasárnap egy kicsit óvatosabban kezdtünk, de nagyon erős a mezőny, Hoffer Zsoltinak, ha nincs problémája, minden gyorsaságin veszélyes, Zsírpapa most is vért ivott, nagyon jól ment, de Balogh Sanyival és Kreicsi Bálinttal is egyre jobban kell számolni. Sima győzelemnek tűnhet, de nem lehetett egy pillanatig sem lazsálni.

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Eger Rally 2020

Úgy számoltuk, hogy az Eger Rally pályái jobb minőségűek, mint a miskolciak, ezért lejjebb ültettük az Escortot, de sajnos a bakhátakat itt is megérezte az autó, így a következő versenyre újra felemeljük.

Rengeteg padkavédelem volt, de így is rettenetesen kihordásosak voltak a pályák. Már a tréningen készültünk rá, úgy írtuk az itinerünket, nagyrészt el is találtuk.

A tavalyi Mecsek Rally óta ez volt az első problémamentes versenyünk és az első győzelmünk. Az elmúlt 13 évben nem volt ekkora szünet két győzelmünk között. Nekünk is furcsán hangzik, hogy szeptemberben szereztük az idei első győzelmünket, de ez egy ilyen szezon. Reméljük, hogy még sok jó versenyünk lesz.“

Wirtmann Ferenc–Kerekes József, Ford Escort Mk II, Eger Rally 2020

Érdemes elolvasni

Vértes Rally 2020 előnevezési listák

Hund Gábor

Ilyen a rally, improvizálni kell

Hund Gábor

COVID-biztos Eger Rally

mihalyi.csaba

A oldalunk fenntartásához hirdetéseket jelenítünk meg, kérünk támogass minket annyival, hogy letiltod oldalunkon a hirdetésblokkoló bővítményt!

Köszönjük!