WRC

WRC 2020: Kenya, Új-Zéland, Észak-Írország, Japán?

Kiszivárogtak a jövő évi WRC helyszínek, ami alapján négy régi-új helyszín is lehet, ugyanakkor Korzika és Törökország kiesik, míg Ausztráliát Új-Zéland váltja, Wales helyett Észak-Írország kerül be.

 
Az már biztosra vehető, hogy jövőre is a Monte-Carlo Rallyval indul a WRC szezon január 20-26 között, és az is valószínű, hogy Svédországban lesz a második futam február 13-16 között.
 
A harmadik versenyt várhatóan Mexikóban rendezik, ezt követően azonban nem európai, hanem a két dél-amerikai futam jön Chile és Argentína sorrendben.
 
A szezon hatodik futamán visszatérhet a sorozat Európába, ahol Portugália, majd Szardínia következhet.
 
Ezt követően 2002 után ismét WRC futamot rendeznének Kenyában, utána pedig a Finn Rally, majd a Német Rally kerülne sorra.
 
Az aszfaltos futam után ismét egy visszatérő verseny, Új-Zéland következne a Spanyol Rally előtt.
 
A sajtóértesülés szerint a Wales Rally helyett Észak-Írországban rendeznének versenyt, míg a szezonzárásra Japánban kerülne sor.
 
A jövő évi versenyhelyszínek még megerősítésre és az FIA jóváhagyására várnak.

Érdemes elolvasni

“Szükség van a 19-20 éves fegyverekre”

Hund Gábor

Andrea Adamo szerint ez kellett a Hyundai visszatéréséhez

Hund Gábor

Tanak: Az elején kellett előnyre szert tenni

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató