Rally Cafe Magazin
WRC

Breen Hyundaijal indul

Sikeresen ugrott be a rally világbajnokságra a Hyundai-csapathoz Craig Breen, akinek minden esélye megvan arra, hogy a Wales Rallyn is az i20 WRC volánja mögött lássuk.

Addig sem fog unatkozni, hiszen az ír bajnokságot öt futam után négy győzelemmel vezeti, de sokat elárul terveiről, hogy az eddigi Ford Fiesta R5-öst Hyundai i20 R5-re cserélte és azzal áll rajthoz augusztus 17-én az Ulster Ralin, az ír bajnokság hatodik futamán.

Így lassan nem marad olyan R5-ös autó, amivel Breen az idén ne versenyzett volna, hiszen az ír bajnokságban Ford Fiestával indult, az olasz bajnokság két futamán Skoda Fabiával vett részt, amiből egyet megnyert, az Ypres Ralit pedig egy Volkswagen Polo R5-tel nyerte meg.

„Még nem vezettem a Hyundai R5-öst, talán a jövő héten lesz rá lehetőségem a verseny előtt – mondta Breen. 

Természetesen a célom az, hogy újra a gyári csapatban versenyezzek a WRC-vel, de imádom az ír bajnokságot is.

Szerintem itt vannak a világ legjobb pályái, egyszer nektek is el kell jönni megnézni, igazi hullámvasút, fantasztikus. Nem tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy a jövő héten megnyerjem a bajnokságot, de az Ulster Rallyt nagyon szeretném megnyerni.“

2019 FIA World Rally Championship
Round 09, Rally Finland
1 – 4 August 2019
Craig Breen
Photographer: Austral
Worldwide copyright: Hyundai Motorsport GmbH

Érdemes elolvasni

Neuville negyedik, Ogier hetedik

Hund Gábor

Tarolt a Toyota a Hyundai otthonában

Hund Gábor

Súlyos szavak Ogier-től

Mihályi Csaba

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Read More