Rally Cafe Magazin
WRC

Breen még több versenyen indul a Hyundaijal?

A Finn Rally mellett további WRC futamokon indulhat Craig Breen sajtóértesülés szerint. Az ír versenyzőnek a finn lesz az első WRC versenye 2019-ben.
 
Hyundaitól származó értesülés szerint Craig Breen, ha jól szerepel Finnországban elindulhat Törökországban és Walesben is a dél-koreai gyártóval, tudta meg a Motorsport.com.
 
A Hyundai idén Thierry Neuville mellett Andreas Mikkelsent is minden versenyen indította volna, míg a harmadik autóval Sébastien Loeb és Dani Sordo versenyezhetett volna. Ez a terv azonban már Korzikán felborult, ahol Mikkelsen helyett Loeb indulhatott, ahogy Portugáliában is.
 
A norvég versenyző bár a legutóbbi Szardínia Rallyn dobogón zárt, de helyét ez sem erősítette meg.
 
“Hinnie kell Andreasnak, hogy többre is képes. Sokan megkerestek, amikor Korzikán nem indulhatott, hogy miért született ez a döntés. Mindig igyekszek mindenkihez fair lenni Andreas-szal is személyesen beszéltem meg a döntésünket. Szardínián beszéltünk Tanakról is. Azt mondta, hogy gyorsabb nála a Toyotánál. És akkor pakoljunk össze és menjünk haza? Nem!
Harcolnunk kell és harcolni is fogunk!
” – mondta Andrea Adamo csapatfőnök.
 
Finnországban Neuville és Mikkelsen mellett Craig Breen állhat rajthoz, miután Sébastien Loeb és Dani Sordo sem szeretett volna elindulni a nagy tempójú futamon.

Érdemes elolvasni

Tanak nem aggódik

Hund Gábor

A Citroen a walesi teszt után dönt

Hund Gábor

Todt: Jóval több a jelentkező, mint amennyi hely van

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Read More