Historic

Zsírpapa: Az elsőt lemutogatom, de most be ne dobd

Győzelmet aratott a historic E korcsoportban, abszolút értékelésben pedig az igen előkelő második helyen végzett Zsírpapa és Mészáros Sándor Lada VFTS-sel a Vértes Rallyn. Ehhez sok minden kellett, például a verseny előtt kapott elem, egy papír zsebkendő, és hogy Mészi megfenyegesse Zsírpapát, hogy agyonüti. A beígért Wirtmann verés ezúttal elmaradt, de Zsírpapának erre is van egy elmélete. Na de menjünk sorban.

„Azzal szeretném kezdeni, hogy gratulálok az egész historic mezőnynek, mert egy kivétellel mindannyian célba értünk. Egyedül Zsolnai Józsi és Pitttyuu – ezt így írjad – estek ki valami futómű sérüléssel. Azt nagyon sajnálom, hogy Auszmann Gyuszi nem tudott indulni a Moszkviccsal. Már felépült a motoros balesetéből, de az orvos még nem engedte versenyezni, de ott volt és szurkolt. 

“Az a fontos, hogy a historicban, nagyon jó a hangulat”

Azt képzeld el, hogy a szervizparkban volt egy lábakon álló tetővel ellátott valami, az alatt szervizelt az egész historic, nem kellett sátrat állítani senkinek. Fú, nagyon jó hangulat volt. 

A legjobban az öregnek (Wirtmann) gratulálok, mert úgy elvert, mint a lovat. Még így fájós derékkal is. Az a baj vele, hogy nem csak az autója nagyon erős, hanem még jól is megy hozzá, egyszerűen nem lehet vele bírni. De mondtam neki, hogy ne örüljön, egyszer úgyis megverem. 

Örök szerelem. Egyszer úgy is elveri…

A kis Kalapácsék is jól mentek, velük nem bírtam volna, de szétment a váltójukban a negyedik, annyira pedig gyors a VFTS, hogy az egy fokozattal kevesebb Opelt meg tudtuk verni. 

Neked is meséltem, hogy tavaly nem volt hangosításunk az első gyorson. Ezt szerintem már a BBC is bemondta, mert ahol dolgoztunk a héten, csütörtökön jövünk el, kijön a főnök, azt mondja, várjon már egy kicsit Imre. Mondom, mit akarhat? Hát hozott egy elemet, nehogy Meszesnek megint mutogatni kelljen. Arany szíve van. Beraktuk, odaállunk az első gyorsasági rajtjához, semmi. Rám néz Meszes, azt mondja az elsőt lemutogatom, de ha a másodikon megint be mered dobni, mint tavaly, akkor agyonütlek. 

Zsírpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Vértes Rally, 2021. augusztus 29.

Lementünk az első gyorson, mondom a szervizeseknek, nézzék már meg. Az elem jó volt csak azt a fület kellett kihajtani, meg még egy papír zsebkendő darabot beraktak, hogy befeszüljön az elem, és nem volt vele több baj. A következő gyorson nem dobtam el, úgyhogy Meszesnek sem kellett agyonütnie.“

Zsírpapát a Vértes Rallyn elért korcsoport első és abszolút második helyezés megszerzésében az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft. és a GQS Kft. segítette, ami egyébként az idei legjobb eredménye volt egyben. 

Zsírpapa–Mészáros Sándor, Lada VFTS, Vértes Rally, 2021. augusztus 29.

„Nem az az érdekes, hogy másodikok lettünk, meg hogy megnyertünk valamit, hanem hogy nagyon jó a hangulat a historicban. Szét szívtam a vérüket egész verseny alatt, ők meg az enyémet. 

Köszönöm mindenkinek, aki kijött, meg aki otthon szurkolt. Puszi a csajoknak, Horváth Gabinak, ő Meszes párja, anyának, a lányoknak meg az egész családnak. Öten vagyunk testvérek, úgyhogy mindenkit nem tudok felsorolni, de az egész család támogat minket és ez még a VFTS-nél is jobb dolog. De a VFTS rögtön ott van a második helyen. Nyíregyházán találkozunk, ha lesz előtte Komló, akkor ott is.“

Érdemes elolvasni

Magyar Rally Bajnokságok állása 2021

Hund Gábor

Galéria: Vértes Rally 2021-Kollár Sportfotó

Hund Gábor

Kategóriagyőzelem a 13. Star Rally Barum Rally-n!

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.