Ajánlott Historic

Zsírpapának már nagyon zaklatott a lelkivilága

Hosszú idő telt el a Boldogkő Rally óta, Zsírpapa pedig egyre gyorsabban közlekedik a parkettás LT-vel, de mindenki nyugodjon meg, a Salgó Rallyn újra láthatjuk őt Mészáros Sándorral és a Lada VFTS-sel. 

„Anya már többször is rám szólt, hogy nagyon zaklatott a lelkivilágom, tessék elmenni egy versenyre, úgyhogy nem tudok mit tenni, indulunk a Salgón – nevet Zsírpapa, aki a Boldogkő Rallyn még ORC-ben állt rajthoz, a Salgótól fogva azonban visszatér a Historicba, annál is inkább, mert komoly tervei vannak ebben a szakágban. 

„Wirtmannt akarom megverni – mondja. – Minden gyorsasági előtt megígérem neki. Tavaly egyszer pont ezeken a pályákon már sikerült, de akkor lefelé voltak, lefelé pedig a sz*r is gyorsabban gurul. Most fölfelé megyünk, ott esélyem sincs, de ez nem jelenti azt, hogy nem próbálom meg.“

A másik ok, amiért Zsírpapa nem hagyná ki a Salgót, az Zagyvaróna, ami az egyik kedvenc pályája, igaz, fordítva jobban szereti, de erre az irányra is van egy terve.

„Zagyvaróna a szívem csücske, bár fordítva jobban szeretem, amikor Cereden van a cél. Amikor felmész a temetőig, onnan leesel, és a végén ötödikben átfér. Most fordítva is csak át kell férnie, majd legfeljebb azt írod a verseny után, hogy nem adta ki“ – nevet. 

Zsírpapa terveinek megvalósításában nagy segítség lesz a VFTS, ami állítása szerint kirobbanó formában van. 

„Fú, az autó nagyon jó. Kasza Zoli úgy eltalálta ezt a motort, hogy nem hiszed el. 165–166 lóerő, 195 newtonméter, 3500 és 8000 között úgy forog le, mint a Stihl fűrész.“

Hogy Zsírpapa lefűzhesse ötödikben, abban az Etikett Print Kft., a Box Print-FSD Packing Kft. és a GQS Kft. támogatja. 

„Meg a család. Meg anya (Zsírpapa felesége), nélkülük nem tudnék versenyezni. Meg a szurkolók, mert nélkülük meg nem lenne értelme versenyezni. A héten még lerakok pár parkettát, de már alig várom a Salgót.“ 

 

Érdemes elolvasni

Mang Huba: Jó lesz ismét hazai pályán menni

Hund Gábor

Elgurul-e Zsírpapa agya valamelyik irányba?

mihalyi.csaba

Mecsek Rally 2021 – Térképek

Hund Gábor

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy fokozza a felhasználói élményt. Elfogadom Adatkezelési tájékoztató

Cart
  • No products in the cart.